Jó ez így? Szerintem nem.
A szabály így szól: „Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeli vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, – előre sorolás céljából – motorkerékpárral, illetve segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.”
A jogalkotó szándéka alapvetően nem rossz, hiszen a két keréken suhanók – köztük a robogósok és a mocisok – eddig is ezt csinálták: aki elfért a kocsik tükreitől, az szépen előrecsorgott. Ez csak akkor dühített, amikor jobbról jött a váratlan, szinte mindig jókora svunggal elhúzó drótszamaras (vagy őrült mopedes futár), hiszen a vezetők zöme – így én is - balról várja a „meglepetést”… Onnan előzünk, onnan kerülünk. Hogy miért kell most jogszabállyal is támogatni a jobbról „lopakodást”, az számomra rejtély. Akkor már sokkal inkább a két forgalmi sáv között, vagy – ahogy a logika diktálja - balról (dupla sávnál pedig a szélső bal oldalán) guruljanak előre a bicajosok!
Vollner Károly
szerkesztő
| Kabriósok ötparancsolata
0 komment
|
|
| Kresz nélkül is van jogsi!
0 komment
|
|
| Dacia Duster: 3 csillag és fejvakarás
5 komment
|
|
| Eltűnnek a kukásautók!
0 komment
|
|
| Csaltak a márkaszervizben!
6 komment
|
|
| Ki vesz majd itt autót?
1 komment
|
|
| Megcsináltam egy jávorszarvast
0 komment
|
|
| Budapesti kémfotón az új BMW
0 komment
|
|
| Nincs hókotró Magyarországon!
1 komment
|
|
| Vége az autózásnak?
2 komment
|