Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2010. október 02. - AutoMobil

Megérkezett az új Swift a magyar márkakereskedésekbe. A Párizsi Autószalonon történt hivatalos bemutatója után már pontos árait is tudjuk - amit a minap megejtett menetpróbán még csak sejtettünk, immár biztos. Alapára tehát 3 157 000 forint. Ennyibe kerül a 3 ajtós, 1.2-es benzinmotorral szerelt GC modell manuális klímával, menetstabilizálóval, 7 légzsákkal. A gazdagabb felszereltségű GLX 5 ajtós kivitelben 3 699 000 forint.

Dízel (1.3, 75 LE) januártól, 1.6 Sport csak jó egy év múlva. Az 1.3-ast váltó, annál papíron csöppet erősebb (94 LE és 118 Nm), de feltétlen sokkal szerényebb fogyasztású, illetve károsanyag-kibocsátású 1.2-es benzinest (5 l/100 km és 116 g/km) alapból 5 fokozatú kézi váltóval adják, és rendelhető 4 sebességes automatával is.

A harmadik generációs, négy tárcsafékes Swift EuroNCAP-töréstesztje ötcsillagos lett, karosszériája merevebb, súlya maradt a régi, sőt 10 kg-ot faragtak is az elődhöz képest, kerekei 15 vagy 16 collosak, csomagtere kicsi, alig több mint 200 literes, viszont az 5 centivel nyújtott tengelytávnak köszönhetően javult a helykínálat a második sorban.

A Magyar Suzuki Zrt. az esztergomi gyártósorokról világszerte évi 100 ezer Swift eladását tervezi - túlnyomó többségük exportra megy. Legdrágább változata a minden jóval ellátott GS 4 229 000 forintért. Keressen rá árlistánkban!

Kérjük értékeld a cikket:
Kattints arra a csillagra, amennyire
értékeled a cikket! Köszönjük!
69%
Hozzászólás
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide, hogy auto: Erre a spam védelem miatt van szükség. Köszönjük!
gesztenye 2010. október 02. 22:39
Csatlakoznék az elöttem szolóhoz valóban drága.Nekem már nagyon sok féle autóm volt.Németben melózom és amikor jövök haza sorban a nagy értékű autók a leálló sávból az ADAC viszi el öket. Én meg csak nevetek rajtuk.Elhúzok mellettük az öt éves 160 ezret futott suzukimmal amit még nem látott szerelö.Akkor melyiket érte meg megvenni?
miskolci suzukis 2010. október 02. 22:33
Az én sx4-em környezetkímélő magatartásra nevel. Az előző Swiftemhez képest (5,5 liter) ez az SX4 több. mint 8 litert fogyaszt. Most már inkább nem használom, de legközelebb kénytelen leszek más típust választani.
nekem is volt 2010. október 02. 20:47
Ezzel az árral végleg padlóra küldi magát a suzuki. Meg is érdemli. Egy rakás kedvezményt kap az államtól, és drágább a swift mint a toyota yaris, vagy a nissan micra négy ajtósan jó felszereltséggel.
somiz 2010. október 02. 20:39
Tessék összevetni a Fabiával, Renault Clióval, Peugeot 207-tel, Ford Fiestával...kaki
szaszi 2010. október 02. 19:56
Nekem volt két új Suzukim is . Nagyon elégedett voltam velük, de mára az ára már nagyon magas. Most inkább Ford fusiont vettem , árban sokkal jobb volt , és a felszereltsége is nagyon jó, és 1.4tdci diesel. Digitklímával , fedélzeti komputerrel...... 3300000ft volt.
varte 2010. október 02. 17:49
Myki lehet igazad van de nekem ez az autó 280000 ér kb talán,de ha megnézed a DACIA dustlert avval mi bajod
euro 2010. október 02. 17:11
Szerintem jó autó lett az új swift.Negatívum,hogy nagyon drága lett az új suzuki,ennyit már közel sem ér.Az árát nagyon túl lőtték,itthon biztosan visszaesik majd az eladás.
Myki 2010. október 02. 15:16
Nem kötelező megvenni senkinek.Ezen kár vitázni.Ha valakinek audi,vagy bömös kell úgy is azt vesz,akinek a dacia terepjáró(egy vicc)az meg azt.Ha meg nincs rá pénz (és szerintem a többség így van) úgy is használt autót vesz és nem biztos,hogy a márkát nézi,hanem mennyi a fenntartás és a fogyasztás.Nekem is van egy swiftem egy diesel golfom és egy terepjáró.A swift megbízható a golffal olcsón megyek a terepjáró meg a terepre való.Szeretem és megbecsülöm mindegyiket egyik sem hibátlan,de így kell elfogadni.A 3 autó helyett nem tudnék választani 1 olyat ami mindhármat tudja.Nem szégyen a három nincs 2 millió de mindegyik tudja azt amire csinálták.Láttam már TT-t nem indulni télen új mercit is füstölgő motorral.Tökéletes autó nincsen és soha nem is lesz.Nem érné meg gyártani.
nzbln 2010. október 02. 13:44
utolso hozza szolasom.nem lehet a nyugatot össze hasonlitani Magyarorszaggal mas a fizetes az eletritmus nyugdijasok 5ös BMWket,nagy Merciket stb.. vasarolnak.mert csendes,biztonsagos,megbizhato,kenyelmes es nem ülnek bele fapados autokba mert igenyük van.sok sikert a suzukinak.Berlinben mar vagy 5 db lattam a regiek közül es egy ujjat.Mindenkinek tovabbi szep napot es hetveget kivanok!!!
nzbln 2010. október 02. 13:35
cat: legyen ahogy akarod.nyugatra a suzuki csaladi autonak kicsi varosinak sem jo raadasul lessz vagy 12ezer euro a daciat meg lehet venni 9ert a japanokat is akörül.nem versenykepes az ar.az opel es az audi meg csak arulja az autokat magyarorszagon utana a nyereseget hozza ide.nekem jo!a 8eves swift manager V. 500 eurot ert itt na ennyit a suzukirol.ez az auto pont a kispenzüek autoja kellene hogy legyen a magyar piacon.A gazdasagi resze egyszerü megveszem, bevetele van a kereskedönek a gyarnak adoznak munkat adnak embereknek akik ujra tudnak vasarolni.igazan mindenki olyan autot vesz amit megtud fizetni es fent tudja tartani.en maradok a bömösnel.
roni 2010. október 02. 13:26
Szerintem ez az autó a hazai eladásokon nem segít...a Suzuki szépen visszasüllyed a kisebb gyártók közé, kiderült, hogy milyen hatalmas lufi tartotta őket a magasban az elmúlt 10-15 évben...azért nem olyan jó ezt nézni innen Magyarországról...de sajnos sejteni lehetett...
tutturuttu 2010. október 02. 13:22
Az igaz hogy jó autó,de az ára tényleg "nyugati"! Én a gyárban azt hallottam,hogy mivel nyugaton sok országban már kötelező a térd légzsák,a japcsik ebbe is beletették! Nálunk ez még nem kötelező,ezért gondolkodnak ,hogy a belföldi gépekbe csak a két első lédzsákkal jóval olcsóbban lehetne adni! Hogy meglépik e,majd meglátjuk!
Kovacsevich Mihály 2010. október 02. 13:15
E kérdésben nékem nincs beleszólási lehetőségem Ugyebár!
cat 2010. október 02. 13:04
nzbln: hát, nyilván mindenkinek mást jelent az indulatos vita, de a jelzős szerkezetek sűrű használata, az abszolút szubjektív részletek (kinek melyik a kényelmes autó) emlegetése nem épp objektív vita - számomra. De ez itt OFF, ezért hagyjuk is. Az árat érzésem szerint már rég nem a kis magyar piacra lőtték be Suzukiék: pontosan tudják ugyanis, hogy az itthoni kereslet (főleg, ami az új autókat jelenti) Magyarországon jó időre padlóra került. Ez a kocsi mind minőségében, mind áraiban a Nyugatnak készült, ott akar versenyképes lenni - és nem egy a gyenge vásárlóerejű keleti/déli piacon. És ez így logikus is, hiszen árban csak akkor lehetne megszorítani a Daciat vagy a nemsokára megérkező kínai dömpingautókat, ha hasonló színvonalat is nyújtatnának. Ez viszont visszalépés lenne számukra, ráadásul hosszútávon nem is hozna várhatóan sikert. Az árképzésükben ők nem kívánják agyontámogatni a hazai gazdaságot, az a mindenkori kormány dolga. Egyébként (egyelőre) itthon is a "saját" gyártású autók (Suzuki, Opel, Audi) vannak többségben - a Suzuki ráadásul időtlen ideje vezette (egészen 2008-2009-ig) az eladási statisztikákat, tehát a német/francia/cseh példa kis hazánkra is igaz.
zso 2010. október 02. 12:58
Nekem is hiányzik egy családi kombi a paletáról.De nagyon!
pityu 2010. október 02. 11:56
mit nekem törésteszt .a balesetek többségébe,amit a tv.ben látunk legfeljebb csak a disztárcsa logolyárol lehet kikövetkeztetni az auto tipusára.a teszt nem minden.a balesetek magukért beszélnek.más autóknál ez a törésteszt minimum.
pityu 2010. október 02. 11:39
minde hozzászólónak jóétvágyat kivánok.
Macsotai 2010. október 02. 11:32
Lehet hogy drága de az egyik legjobb kisautó olvassatok tesztet, és a biztonság.."A harmadik generációs, négy tárcsafékes Swift EuroNCAP-töréstesztje ötcsillagos lett"
varte 2010. október 02. 11:15
Akkor kicsit hosszabban kia 7 év garancia ,kényelem jól néz ki nem luxus autó,mitsubishi extrák 4 oldalon olvashatok alapmodellben és 6,5 fogyaszt brutálisan jól néz ki és kényelmes ,Nissan kényelmesen elfér öt ember kényelmes 1200000 olcsóbb,chevrolet jól néz ki kényelmes nem romlik el stb,dacia az egy igazi telepjáró nevetséges áron 5,5 liter fogyasztással.a suzukinál az egyetlen autó sx4 sedán 3500000 akcióban amit megvennék
nzbln 2010. október 02. 10:59
Kedves cat.nem forrnak az indulatok ervek ellenervek vannak leirva.Mellesleg igazadvan az ar magas otthon az lenne a cel hogy mindenki a sajat gyartasu autot vegye ne a külföldit ezzel segitve a gazdasagot.Termeszetesen kene az ar es a felszereltseg nagy mertekü modositasa.Megjegyzeskent a nemeteknel es a franciaknal es a cseheknel a sajatgyartasu autok vannak többsegben. vajon miert?
cat 2010. október 02. 10:46
Érdekes, hogy kocsi ügyben is úgy forrnak az indulatok, mint a politikában... Egyébként én is úgy gondolom, hogy a mai Suzukik minőségileg-fogyasztásilag is abszolút rendben vannak és hozzák azt, amit kell. Viszont az, hogy egy átlagos felszereléssel 3,5 M felett van az ára, húzós dolog. Nem azért, mert nem ér meg ennyit, hanem azért, mert itthon ez nagyon sok pénznek számít és kérdés, hogy azoknak, akik éveken keresztül Suzit használtak kicsi, de olcsó családi kocsinak, lesz-e elég pénzük (nochdazu a világválság idején). A tippem az, hogy inkább nem, de majd meglátjuk. Ettől persze még az új Swift a Lajtától nyugatra lehet befutó, ott más nagyságrend egy kocsi ára, mint itthon.
pityu 2010. október 02. 10:46
roxy40.én még ne mentem a peugeotommal 180k.m sebességel pedig szerintem birná a tempót.
gonosz maci 2010. október 02. 10:42
Ma már a 4 sebességes automata váltó kicsit elavult. Igazán fejleszthetne, vagy másolhatna a Susu 5 vagy 6 sebességes automatát. Már a Skodákat is 7 fokozatú DSG-vel adják az 1.2-es benzin mocihoz.
nzbln 2010. október 02. 10:36
Kedves Roxy40.A jobb auto attol jobb hogy kenyelmes,jobban felszerelt alapbol es 180nal nincs szelzaj a radio automatikusan emeli a hengeröt a sebesseg fügvenyeben,piroslampanal a motor leall a kuplungpedal benyomasaval rögtön indit ezzel üzemanyagot sporolsz es nem szennyezed a környezetet(leallt motornal minden funkcio müködik ha merül az aksi automatikusan indit)klimaval nyaron 7.7 a fogyasztas es nem gond az elözes.meg sokaig lehetne sorolni mitöl jobb egy jobb AUTO.
Matula 2010. október 02. 10:34
Roxy40. Francia autók pl. fényévekkel kényelmesebbek. Nekem Renault Twingom volt. A világon semmi gondja nem volt és hatalmas hely volt benne. A lényeg, hogy ha már tényleg a "mi autónk", akkor nem kellene kicsit olcsóbban adni? Persze, nyugat-európában kapkodni fognak érte, mert már a 18 éves kamasz is megveheti a zsebpénzéből. De nálunk...és ha már ennyi pénzt ki kell adni érte, akkor én biztos elgondolkodnék, hogy ###PLUSZ###1-200ezer és veszek inkább hondát. Ami praktikusabb, nagyobb, fürgébb és még nem is fogyaszt többet.
pityu 2010. október 02. 10:27
ja és teljes felszerelve 3350000ft.volt. cak-pak
Roxy40 2010. október 02. 10:24
Kedves Matula !Miért jobb az olasz vagy a francia autó ? Azokkal tényleg rengeteg gond van ! A DACIA terepjáró meg..... varte....Mitől jobb az a jobb autó ennyiért ? Ennyiért jobb autót ? mitől jobb aza jobb autó ?
pityu 2010. október 02. 10:24
roxy40.az én autom 1 peugeot 207 1400ccm 90le.ez nem felsőkategóriás. és auto. 5,6l.tényleges fogyasztásal.
nzbln 2010. október 02. 10:21
Ezek nem felsökategorias autok ezek a normalis kategoriaba tartoznak.A BMW 116i 2literes motorral sem a felsökategoria.Összehasonlitani az ar alapjan lehet es ebben az arkategoriaban kinalt mas tipusok esetleg többet nyujtanak mint kenyelemben mint felszereltsegben.
varte 2010. október 02. 10:18
Az autó nem rossz roxy40 csak nem fogod fel hogy nagyon drága ez az autó lenne a sláger, 2800000-ért ,de ennyiért már jobb autót veszünk
Roxy40 2010. október 02. 10:13
Miért kéne összehasonlítgatni a felsőkategóriás autókat a suzukival ?
Matula 2010. október 02. 10:09
Nagyon drága lesz. Nem kétlem, hogy egy megbízható gépezet, és talán minőségi is,de ennyi pénzért már autót lehet venni. :) Citroen C3, Fiat Grande Punto, Ford Fiesta, Honda Jazz. Mind nagyjából egy áron van a Swifttel. És akkor még nem beszéltem nagyon sok márkáról. Ilyen áron terepjárót lehet venni a Daciatól.
pityu 2010. október 02. 10:06
tisztelt elfogult tulajok nem ócsárolni akarom járművüket. de ha már autót veszek és nem a sok milliosra értem hanem k.b. 3500000ft.értékű, mint ez a zárójel,gyönyörű példány zárójel bezárva,akkor már ezen az áron egy egész paletta neves autói közül válogathat.értékereálisan mivel magyarországon dobták össze k.b.2600000ft cak-pak.
nzbln 2010. október 02. 10:04
4 evig volt Suzum tenyleg jo auto,megbizhato menni is megyeget a fogyasztas nem veszes de vissza nem ülnek bele a BMW utan.A Nagy nemet autok azert vannak hogy több szaz kilometer utan ugy szalj ki belöle hogy nem vagy elgemberedve kedves Jozefina.
Roxy40 2010. október 02. 09:54
a suzukinak nagyon jó a töréstesztje, csak az első széria még a régiek voltak vékony lemezből ! Ha ismernéd kedves pityu a suzukit, akkor nem írnál ilyen hülyeséget !
hehe 2010. október 02. 09:51
Elnézést ha valakinek beletapostam a suzukis lelkébe, csak arra próbáltam utalni ,hogy már korántsem a legjobb vétel a suzu. Nem egyeduralkodó, hatalmas a választék ebben az árban, de nagyobb méretben.. a minőséget más is hozza
pityu 2010. október 02. 09:50
ennyi pénzért autot is lehet venni, ami fémbőlvan biztonságos és jóval kényelmesebb.
jozefina 2010. október 02. 09:49
10 éve suzukim van, előző is suzuki volt 6 évig, még a kötlező szervízre sem vittem, mert az csak arról szól, hogy könnyitsenek a pénztárcámon. Összehasonlítva a "NAGY" német autókkal azonos mennyiségű benzinért hány lóerőt, km.-t kapok, verhetetlen. De!!! Nagyon ronda!!!
Roxy40 2010. október 02. 09:49
Nem lesz bukta és nem véletlen ,hogy tele van az ország suzukikkal ! Akinek már volt az visszatér, mert jók a tapasztalatai a márkával kapcsolatban !
Roxy40 2010. október 02. 09:43
egy ilyen autót nem szágúldásra vesznek, csak ennyit próbáltam vele pályán ! Egy nagy teljesítményű autó 20 at is bekap ilyen tempónál és a fogyasztása is sokkal több !
varte 2010. október 02. 09:39
Teljes bukta lesz ennyiért a Suzukinak nagy gondjai lesznek irok pár példát Kia ceed 7 év garancia 2800000,Mitsubishi lancer 3900000,Nissan note 2800000kis egyterű,Nissan quasqai 4300000,Dacia dustler 2800000,Chevrolet cruze 3500000 kb ennyi
xyz2 2010. október 02. 09:39
Szomorú,hogy egyes emberek csak ócsárolni tudnak!Szörnyű!Tudjátok vannak emberek akiknek akármi kis autó megfelelne,nem vágynának milliós értékrendő kocsira,míg mások lef.káznak dolgokat,mert olyan nagy az igényük,hogy Nekik egy Swift sz.ar.Szánalmas!Nézzetek magatokba! Nekeünk is már 3. Swift van a háznál,tervben van a legújabb beszerzése is,persze majd ha kissé lejjebb megy az ára!Egyikkel sem volt soha semmi gond,megbízható kis autók!Nekem személy szerint bármilyen kis autó megfelelne,mert a lényeg hogy ne ázzak és ne fázzak,és persze elvigyen oda ahová kell!
hehe 2010. október 02. 09:36
aham 180 és mennyit is eszik ilyenkor 14-15l jó lehet..
Roxy40 2010. október 02. 09:26
Nagyon jól néz ki az új swift ! Csak az húzza le, aki nem ismeri testközelből ! Nekem az 5. swiftem van és soha semmi gondom nem volt egyikkel sem ! A kötelező szervízeken kívűl semmit nem kell vele csinálni ! 180-al simán megy ,minden erőlködés nélkül ! NAGYON JÓ KIS AUTÓ !
hehe 2010. október 02. 09:18
:DDD ebből 100ezret? kinek? mickey egér autója... Ha végre a suzuki csinálna egy méretes családi kombit ilyen áron újra verhetetlen lenne a piacon..
én 2010. október 02. 09:07
Ez vicc. Egy nagy rakás szarért ennyit kérni!!!!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Megjegyezzem?
Regisztráció
Céges regisztráció

Elfelejtett jelszó

Amennyiben elfelejtetted a jelszavadat, add meg az e-mail címed és elküldjük neked.

E-mail:
Fotók


Napi ajánlat
Közös roadster a Mazdától és Alfa Romeótól

Közös roadster a Mazdától és Alfa Romeótól

Együttműködési megállapodást kötött a Mazda és a Fiat egy közös roadster fejlesztéséről.
Soros hathengeres motor az új BMW M3-ban

Soros hathengeres motor az új BMW M3-ban

Dobja a négyliteres V8-ast a BMW, az új M3 soros hathengeres motort kap.
Öt autót tört össze a tuningolt Lambo

Öt autót tört össze a tuningolt Lambo

A sportkocsi három parkoló autóba csapódott, majd egy Lexus és egy BMW is ütközött Szentpétervárott.
Monacót építenek Győrben az alternatív autóknak

Monacót építenek Győrben az alternatív autóknak

Hetedszer rendezik meg Győrben az alternatív hajtású autók versenyét, a Széchenyi Futamot.
PARTNEREINK:
Heti Válasz Otomoto.hu Betegszoba.hu - Orvosiszótár.hu egészségügyi közösségi portál Nyereményfigyelő Médiahullám - ingyenes online médiaelemző szolgáltatás CityAutoRent autókölcsönő Hírmédia.hu HírSEO - hírek a weboldaladra 5 perc alatt GameStar