Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2010. július 09. -

Módosította a szmogriadó tervéről szóló rendeletét a Fővárosi Közgyűlés: a jövőben riasztás idején tilos lesz a fekete és piros környezetvédelmi plakettel rendelkező gépjárművek közlekedése.

A fővárosban szmogriadó esetén eddig az volt a módi, hogy egy adott napon korlátozták a páros, illetve páratlan rendszámú járművek közlekedését. Nemrég megváltozott a régről ismert kétszintű, sárga és zöld matricák, plakettek rendszere, és helyettük négy színnel − fekete, piros, kék, zöld - jelölik a járművek környezetvédelmi tulajdonságát. Ideje volt tehát a szmogriadó esetére felvázolt régi akciótervet leporolni és összhangba hozni az új szabályozással.

A július 8-án egyhangúlag megszavazott rendelet szerint a feketével és pirossal jelölt gépjárművek használatának szüneteltetését már a szmogriadó  tájékoztatási fokozatától kérheti a főpolgármester. A riasztási fokozatban nincs pardon: teljes a forgalmi korlátozás.  A kék és zöld matricával ellátott gépkocsikkal nem kell törődni, ők ilyenkor is szabadon használhatják az utakat. Mivel ezek jellemzően 1996 utáni benzines modellek, a rendelet nagy vesztesei ismét azok az autósok, akik régebbi, benzin- vagy dízelüzemű autóval rendelkeznek - ők kénytelenek lesznek gyalogolni. Érdemes komolyan venni: 30 ezres csekket is kaphat az, aki jogtalanul autózik.

Persze nem Magyarországon lennénk, ha nem létezne legalább egy kiskapu: a jelenlegi sárga matricás autókat − mivel ezekre nem tértek ki a szabályalkotók − lehet használni a riasztás alatt is, de csak addig, amíg a környezetvédelmi felülvizsgálat során nem kapják meg az új besorolást jelző plakettet. Hála az integrált vizsgarendszernek, várhatóan két éven belül megszűnik a megkülönböztetés.

Új szabályt is alkottak: a főpolgármester kérheti a gépjárművek vezetőit, hogy tempójukat 20 km/h-val csökkentsék, kivéve ott, ahol 30 km/h vagy annál kisebb a megengedett legnagyobb sebesség. Megjósolni is nehéz, hogy ez a rendelet mennyivel terheli meg amúgy is sokkolt környezetünket. Jelenleg a légszennyezés túlnyomó részét egyértelműen a dugóban araszoló gépkocsik okozzák, a mesterséges lassítással ez a hatás kiszámíthatatlanná válik.

A rendelet a Fővárosi Közlönyben való közzétételétől számított 15. napon lép hatályba, azaz várhatóan a hónap végén. Ha addig szmogriadó elrendelésére lenne szükség, marad a régi – sosem alkalmazott – módszer, hatályba lépését követően azonban drákói lesz a szigor.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is:


Kérjük értékeld a cikket:
Kattints arra a csillagra, amennyire
értékeled a cikket! Köszönjük!
100%
Hozzászólás
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide, hogy auto: Erre a spam védelem miatt van szükség. Köszönjük!
Robi 2010. július 15. 11:44
Szerintem is logikus ez a rendelet... végre! Bár sajnálom azokat, akik nem önszántukból ülnek jobban szennyező járműben. Sajnos ezt a "szegényebb" réteg issza meg. Bár azért nem minden nap van szmogriadó, talán nem megy a falnak senki emiatt. Tény, hogy logikusabb ez a rendszer így, mint a korábbi...
mi nem foglalt még 2010. július 14. 16:32
cumbi: már miért ne lenne értelme. most legalább életszerű a törvény nem mint eddig, hogy páros páratlan rendszám. aki kevésbé szennyez az mehet aki nagyon az nem.
cumbi 2010. július 12. 18:01
Ismét egy rendelet,aminek semmi értelme nincsen-de akkor minek? Igen,jól gondolja mindenki-a bírság miatt! A szmog megmarad, az autósok szívnak /többszörösen/.Ismerve az ötletekből kifogyhatatlan főpolgármestert, várom az újabb fantasztikus rendeleteit!
farem 2010. július 09. 08:37
Ezek a rendeletek amolyan " magyar " rendeletek: betarthatatlanok, meg enyhén szólva hülye rendeletek. Tudvalevő, hogy minél alacsonyabb fokozattal haladunk egy sebességtartományban, annál többet fogyaszt -és termel káros kipufogógázt - az autó. Ezekből a rendeletekből az derül ki, hogy nem is a smog ellenes tevékenység a legfontosabb, hanem a BÍRSÁG ! Az ingyen pénz, amit aztán kézen-közön el lehet tüntetni. Kíváncsi lennék, a főpolgármester mennyire tartja be az általa hozott rendeleteket. Vagy a belügyminiszter, nem átallja bejelenteni a vagyonába a köztudottan nagy környezetkárosító Wartburgját / amit nagy valószínűséggel a garázsban tart, helyette az Audit, vagy Mercedeszt használ. És még sorolhatnám...itt sokáig nem lesz rend! Amíg az utakat az a nagyeszű Rogán Antal leszűkíti / és fákat ültet az utak közepére..?! /, és nem lesz megépítve a lassan száz éve megtervezett Budapest körgyűrű...de már nem is érdemes ezekről beszélni, " pusztába kiáltott szó ". Na ennyi..!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Megjegyezzem?
Regisztráció
Céges regisztráció

Elfelejtett jelszó

Amennyiben elfelejtetted a jelszavadat, add meg az e-mail címed és elküldjük neked.

E-mail:

Napi ajánlat
1,2 literes motor az Infiniti hibrid sportkocsijában

1,2 literes motor az Infiniti hibrid sportkocsijában

Márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be az Infiniti hibrid sportkocsija.
Sportkocsit faragtak a Kia Soulból

Sportkocsit faragtak a Kia Soulból

A jövő héten kezdődő Chicagói Autószalonon debütál a Kia Trackster tanulmány.
Kamionból faragott taxit a Mercedes

Kamionból faragott taxit a Mercedes

Csak egy kis poén, semmi más.
Mit akar a BMW a hibrid 5-össel?

Mit akar a BMW a hibrid 5-össel?

Bemutatkozott a BMW 5-ös sorozat hibrid változata. Teljesítménye 335 lóerő.
PARTNEREINK:
Heti Válasz Otomoto.hu Betegszoba.hu - Orvosiszótár.hu egészségügyi közösségi portál Nyereményfigyelő Médiahullám - ingyenes online médiaelemző szolgáltatás CityAutoRent autókölcsönő Hírmédia.hu HírSEO - hírek a weboldaladra 5 perc alatt GameStar