Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2010. július 09.

Az Angyal című sorozatban feltűnt Volvo, Bobby-Merci és az 1960-as évek meghatározó versenyautója – csak néhány a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra mezőnyéből. A 87 oldtimer Ulmból kelt útra, hogy leküzdve a közel 1000 km-es távot, Németországon, Ausztrián és Szlovákián át július 10-én, szombaton elérje célállomását, Budapestet. A mezőnyt az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának nagykövete, Barabás Évi és a Gyermekfalu néhány lakója köszönti elsőként a Hungaroringen. A meseszép autók rendőri felvezetéssel szombaton 16:20 óra körül érnek célba a budapesti Roosevelt téren, ahol az arra járók közelről is szemügyre vehetik az autóritkaságokat.

A Donau Masters nemzetközi veteránautós túrát a Mercedes-Benz ulmi képviselete 2006-ban indította útjára. A márkafüggetlen rendezvény résztvevői immár ötödik éve haladnak végig a Duna partján, és teljesítik az Ulm-Budapest közötti 960 km-es távot. A Duna menti országok gazdasági és kulturális kapcsolatainak ápolásán túl nemes cél is vezérli a szervezőket: az SOS Gyermekfalvakat minden évben összesen 10 ezer euróval támogatják.

Kérjük értékeld a cikket:
Kattints arra a csillagra, amennyire
értékeled a cikket! Köszönjük!
100%
Hozzászólás
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide, hogy auto: Erre a spam védelem miatt van szükség. Köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Megjegyezzem?
Regisztráció
Céges regisztráció

Elfelejtett jelszó

Amennyiben elfelejtetted a jelszavadat, add meg az e-mail címed és elküldjük neked.

E-mail:
Fotók


Napi ajánlat
Itt a Chevrolet Cruze kombi

Itt a Chevrolet Cruze kombi

A Genfi Autószalonon kombival bővül a Chevrolet Cruze kínálata. Minden változat felfrissül.
Kupé készült a Hyundai Elantrából

Kupé készült a Hyundai Elantrából

Új változattal bővítette az Elantra kínálatát a Hyundai.
A Minivel rivalizálna a Kia

A Minivel rivalizálna a Kia

A Chicagói Autószalonon bemutatkozott a Kia Trackster tanulmány.
Mit akar a BMW a hibrid 5-össel?

Mit akar a BMW a hibrid 5-össel?

Bemutatkozott a BMW 5-ös sorozat hibrid változata. Teljesítménye 335 lóerő.
PARTNEREINK:
Heti Válasz Otomoto.hu Betegszoba.hu - Orvosiszótár.hu egészségügyi közösségi portál Nyereményfigyelő Médiahullám - ingyenes online médiaelemző szolgáltatás CityAutoRent autókölcsönő Hírmédia.hu HírSEO - hírek a weboldaladra 5 perc alatt GameStar