Első ránézésre én legalábbis úgy voltam vele, hogy a corollás előd jobban bejött. Másodjára, majd sokadszorra aztán megbarátkoztam az átrajzolt orral - így is rendben. Különben meg három év sem telt el, és máris frissítették, kicsit összekrómozták, ennyi. Maradt, aminek megismertük: tágas, célszerű kompakt kombi és Kia, ergó 7 év garancia, ezt rögzítették az agyunkba jól.
A Cee'd SW-t kétféle motorral és felszereltséggel próbáltuk, a fekete a józanabb, a benzines-dísztárcsás, a másik pedig nyilván meglepetésre a puccosabb dízel alufelnivel, sötétített üvegezéssel, szürkés-barnásan.
Na ja, ezekben a színekben így újonnan is tökéletesen alkalmas a Cee'd SW a vegyülésre, megbújásra, eltűnésre. Fellapozva a közhelyszótárat a szürke eminenciás, a polgári puttonyos vagy a racionális választás kitételekkel élhetnénk még, nem ragozom.
Új a kormány, a középkonzol, szebbek, igényesebbek az anyagok. Elöl-hátul bőven van hely. Az ülések átlagosan kényelmesek. Ki lehet látni az autóból. Az ergonómia példás. A csomagtartó hatalmas.
Méretesebb tárgyak fuvarozásakor csöppet macerás, hogy le kell hajtani a hátsó ülőlapokat, a támla síkbadöntéséhez meg a fejtámlákat kivenni - vannak ennél egyszerűbb megoldások, főleg persze az egyterűeknél. Puhább műanyagoknak is inkább örülne a kritikus, akkor viszont drágább volna a mutatvány.
Jó, hogy már az alap, L jelű Cee'dnek is állítható mélységében a kormánya, hogy nem kurblis az első ablak, hogy osztottan dönthető a hátsó ülés, hogy van rekesz a csomagtérfedél alatt. Hogy klímás, s hogy rá is kapni 7 év garanciát. De az igazi az LX felszereltségi szint, hiszen családi kocsink ilyenkor oldal- és függönylégzsákos, ESP-s, dombsegédes, elektromosan állítható, fűthető tükrös, ködlámpás, deréktámaszos, utasoldalon is állítható magasságú üléses, könyöktámaszos, CD-s, mp3-as hifis USB-vel a kormányról vezérelve, miegymás. Benzines tesztautónk ilyen volt. A dízel pedig magyarosan szólva fullos: alufelnis, sötétített üveges, kétzónás automata klímás, Bluetooth kihangosítós, négy elektromos ablakos, tükörbehajtós, elektrokróm visszapillantós, bőrkormányos, esőszenzoros, tolatóradaros, ülésfűtéses, tempomatos, például.
Az L azért a mai igényekhez képest fapad - lássuk be. Az LX-ből egy magamfajta legalább a bőrkormányt és a tempomatot hiányolja - sebaj, megoldható utólag.
Adattáblázatunkban a belépő benzines paramétereit tüntettük fel. Lényeg, hogy szívó, mezei 1.4-eshez képest jó erőben van. Az óvatos gázzal indulás nem a kedvence, aztán bezzeg pörög, tisztességgel húz, igaz, 4000-es fordulat tájékán a hangját is kiereszti. Amúgy számszakilag épen úgy gyorsul, mint a nyomatékgyáros 1.6 CRDi, végsebességükben sincs számottevő különbség. A dízel 115 lóerős és 1900-nál 255 Nm-es. Érzetre sokkal többre tartja az ember. Hangja, járása indítás után pár percig traktoros, később finom. Mindkét motor etalonközeli a maga osztályában. Fogyasztásának is köszönhetően, erről lejjebb.
Oké, egyiktől sem fog senki lehidalni, ha túlzóak az elvárásai. Ezzel együtt ki merem jelenteni, hogy az 1.4 CVVT blokk veri a konkurenciát, az 1.6 CRDi pedig pariban van a TDI-vel és HDi-vel, dCi-vel, stb.
Az előd futómű-beállítása túl kemény volt, módosították, puhábbra vették. Most olyan középutas. Kicsit pattog, kicsit ráz. Gyorsan kanyarodni tud, nem mintha ez lenne a dolga. A kormány nem rossz, de a jó az nem ilyen. A benzines ötsebességes váltójának fokozatkiosztása eltalált, a dízelnél újdonság, hogy már 6 a fokozat.
Már a Pro részben is feltűntek inkább ideillő szavak, nos valóban, ez a versenyszám nem erőssége a Kiának. Túlszervózott a kormány, a váltókar hosszú úton jár - kéretik mindezen csiszolni, javítani, és még több időt/pénzt szánni a futóműhangolásra.
Klassz a hegymeneti elindulást segítő fékasszisztens, visszagurulásgátló vagy micsoda. Hallgatható a hifi, viszonylag gyors a klíma. A parkolás radar nélkül sem kihívás.
Mit hozzunk fel ellene? Hogy nem valami izgalmas? Hát jó, tényleg nem az. És gyűlöli a fekvőrendőröket (mi is, a fölöslegesen nagyokat).
Nyilván főleg a dízellel, de én például az 1.4-essel is simán nekivágnék Európának. Csak tempomat legyen.
Négy ember és temérdek csomag (plusz a klíma) mondjuk biztosan megfogná. Esőben, pályán csúnyán veri fel a vizet, ami még nem lenne gond, csak ezt halljuk is (vékonyka, olcsó a szigetelés). Kétfokozatú hátsó ablaktörlő is kéne olyan armageddonos körülmények közepette, mint ami mostanság vót.
Aktív-passzív biztonság kipipálva, törésteszt ötcsillagos. A benzines gyári átlagfogyasztása (6,3) kis odafigyeléssel megközelíthető - 7 literrel érdemes számolni, és az jó. A dízel 1,5-2 literrel kevesebbel is beéri. A két autóval közel 2500 km-t mentünk sok autópályával és Budapesten dugózva is.
Szennyezik a környezetet, mert autók. Szennyezzük a környezetet, mert emberek vagyunk. A Cee'd Euro4-es besorolású.
A fickós 1.4 benzines listaára 3,5, akciósan ennél is jobb 3,33 millió forint. De hopp, az akció szerint a már kitűnő LX felszereltséggel is megkapni háromfélért, na ennyiért tényleg érdemes szaladni érte a boltba. A csúcs, TX szinten választható 1.6 CRDi ára listásan 5,9, engedménnyel 5,5 millió, ez sem elszállt. Ár-értékileg topon a Kia.
Kiváltképp utóbbi, az akciósan is 5,5 millió tűnik húzósnak, de tessék csak megkérdezni, mennyiért kapni Octaviát, Focust vagy bármi mást ilyen konfigurációban.
Nem tisztünk a végletekig polírozni a Kia-emblémát, de valahogy így kell csinálni, ahogy ezt a koreaiak teszik (aha, a Hyundai is). Ahonnan érdemesnek találtak, nyúltak, hozzátették a magukét izomból, szorgalmasan és leszegett fejjel, és gyártják, nyomják a jó autókat. A nép meg értékeli, veszi, elégedett.
Sokak számára akkor sem lesz egyenértékű egy Kia például egy Opellel, ha bemonnyákatévéhíradóban. A másik: kíváncsi vagyok, elérik-e, mikor érik el a koreaiak azt a szintet, ahová a Skoda verekedte fel magát. És akkor ugye milyen áron adják majd autóikat...
Nagy a baj velem, mert rohamosan öregszem, nem hiányolom a tomboló erőt vagy az extra kinézetet vagy tudom is én mit. Nagy a baj a konkurencia szemszögéből, mert a Kia Cee'd, így az SW is egy átgondolt, jól összerakott, kívül-belül elfogadható kocsi remek motorokkal, felszereltséggel, helykínálattal, ár/értékkel. Hét év garanciával.
Futómű, váltó, kormány - igenis dolgozzanak még rajta.
| Kia Ceed SW | |
|---|---|
| hosszúság (mm) | 4470 |
| szélesség (mm) | 1790 |
| magasság (mm) | 1525 |
| tengelytáv (mm) | 2650 |
| csomagtér (l) | 534-1664 |
| saját tömeg (kg) | 1242 |
| motor | S4/16 benzin |
| lökettérfogat (cm3) | 1396 |
| teljesítmény (LE/perc) | 109/6200 |
| nyomaték (Nm/perc) | 137/5000 |
| váltó | kézi/5 |
| végsebesség (km/h) | 185 |
| gyorsulás 100-ra (s) | 11,7 |
| átlagfogyasztás (l/100 km) | 6,3 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 149 |
| alapár (Ft) | 3 499 000 |
| Pontról pontra | |
|---|---|
| Hogy néz ki? | 7/10 |
| Bent milyen? | 7/10 |
| Felszereltség | 8/10 |
| Motor | 9/10 |
| Futómű | 5/10 |
| Hétköznap | 8/10 |
| Utazni | 8/10 |
| Fogyasztás | 9/10 |
| Ár | 8/10 |
| Megítélés | 8/10 |
| Összességében | 77/100 |