|
A Spanyol Nagydíj péntek délelőtti első szabadedzésén - Hamilton, Button sorrendben - a McLaren, a délutáni második gyakorláson - Vettel, Webber leosztásban - a Red Bull uralkodott. Schumacher (Mercedes) mindkétszer harmadik lett, miközben csapattársa, Rosberg a hatodik, majd a hetedik helyen zárta a tréningeket a 41 éves, hétszeres világbajnokhoz képest fél mp-es lemaradással. Az átépített autó a jelek szerint egyértelműen Schuminak fekszik jobban... A Ferrari és a helyiek kedvence, Alonso még nem villantott (nyolcadik és negyedik hely, Massa még arrébb).
Az edzéseken egyelőre nem esett - borús, hűvös időben köröztek a versenyzők. Délelőtt a HRT újdonsült teszt- és tartalékpilótája, Klien rendesen befogta Senna száját: Ayrton unokaöccse, Bruno ugyanis korábban nemtetszésének adott hangot, mondván neki és Chandhok barátjának minél több km-t kéne pakolniuk a gépbe, minek egy tapasztalt teszter, nem velük van a baj, hanem a kocsi ótvar. Klien mindenesetre öt tizedet adott neki, csak a miheztartás végett.
Délután Hülkenberg akciózott, a falnak vágott Williamsén vélhetően egész éjszaka dolgozhatnak a szerelők. A harmadik szabadedzés szombaton 11-kor, az időmérő 14 órakor kezdődik. Vasárnap a barcelonai, idei első európai futam ugyancsak délután 2-kor. Az előrejelzések szerint eső várható.