Kevés kifogásolni való részlete van az autónak, én csupán a tizenegymillió feletti vételárat és a tesztautó színét tudnám neki felróni.  Ez a barna, akármilyen természetes, nekem nem tetszett. Fehér, vagy narancssárga színben már annál inkább!

Tetszik, hogy a tervezésnél hűek maradtak az eddigi stratégiáikhoz, és csak saját innovációt használtak fel. Méretei és formavilága mégis teljes mértékben elkülöníthetők a gyár korábbi modelljeitől és az aktuális piaci modellpalettától. Manapság a nagyobb számban eladott autók gyártási költségeit az autós iparágon belüli szervkereskedelemmel tudják optimalizálni. Ennek egyik legszembetűnőbb demonstrációját a Volkswagen-csoport modelljeinél láthatjuk. Seathoz használjunk Audis, Skodához pedig VW-s cuccokat, stb. Nincs ezzel semmi baj, mert egyik-másik használhatóságát, vagy szerethetőségét nem ez befolyásolja. A mai autóvásárlói igények viszont már sokrétűek. Nem szeretjük, ha úton-útfélen a sajátunkhoz hasonló verdák jönnek velünk szembe, de szeretjük az egyediséget kifejező, státuszjelző autókat. Mivel a külcsín és belbecs kéz a kézben járnak, a BMW X1 ezzel ajándékozza meg jövendőbeli tulajdonosát. Az elegáns, nem feltűnő külcsín a tulajdonos belbecsét is növeli. Az X1 mellett még sokáig nem lesz vetélytárs, de ha mégis előbukkan egy, nem fognak visszaköszönni azok az idomok, amelyek ezt a modellt díszítik.

Mindezek tükrében a cikket indító „Minek nevezzelek” kérdésre ez lenne a válaszom: Drágas(z)ágomnak!