Az előd szürke volt, színtől függetlenül. Ez még így szürkén (ezüstösen) is tetszetős. Legalábbis friss. Főszerepben a 17-es alufelni, az emelkedő övvonal, a sötétített ablak, a tetősín és a szúnyoghálós panorámatető. A hátsó lámpa minden, csak nem unalmas. Másrészt baromi nagynak tűnik az autó, az is.
Nyilván ez a forma sem állhatja majd az időnek az ő vasfogát.
Elöl-hátul rendesen van hely, az anyagok tartósnak látszanak. Némi dizájnra is maradt idő a tervezésnél. Ívek, domborulatok, folyadékkristály, van itt minden. A csomagtartó alapból is közel 500 literes, bővítve meg háromszor akkora, kisáruszállítósos. Praktikus kiegészítők, rekeszek, variálhatóság.
A zöldes-szürkés dekorcsíkot nem kéne erőltetni. Ergonómiai stiklik is akadnak, mint a jobb hónaljunk alá telepített sebességhatároló és –rögzítő aktiválója. A váltó mögötti joystick kezelése sem egyszeregy.
Tesztautónk fullosan kényeztetett. A már említetteken kívül xenonlámpa, bőr-szövet kárpitozás, panorámatető, digitklíma, navigáció (baj, hogy nem süllyeszthető?), menetstabilizáló, sok lufi, nagy zene, kulcs (helyett kártya) a zsebben, no meg automata váltó. És a többi, napestig sorolhatnók.
Ha nem is csúnyán, de megkérik az árát a fényűzésnek. Azonban a Megane Grandtour alapfelszereltsége is példás, lásd ESP, 6 légzsák, klíma, tempomat, fedélzeti számítógép.
A kétliteres, részecskeszűrővel ellátott turbódízel motor teljesítményéből az automata váltó miatt visszavettek: 160-ból 150 LE, 380-ból 360 Nm maradt (ráadásul 1750 helyett 2000-es fordulatszámon). Persze ezek is szép értékek.
Jókora turbólyukon kell áthágni, továbbá étvágytalansággal sem vádolható. Részletek lejjebb.
Nyugalom, a hosszú élet ritka – mondta a öreg a Besenyő családból, de lehet, hogy türelemmel kezdődött az intelem, mindegy. Ám legyen titka a ritka, s ha így nézzük ezt a hajtásláncot, szuper, komfortos, kategórián túlnyúló.
Különben puhány a futómű, nagyobb tempónál zajos is. A kormány márkahűen túlszervózott, az automata lassú felfogású. Manuális üzemmódban leheletnyivel gyorsabb. Idegesebbek kézivel vegyék, vagy inkább nyugodjanak lefele, most!
Remek, mert mindent tud, amit tudnia kell. Elég nagy, legyen szó vásárlásról, fuvarozásról, gyerekcipelésről, teszem azt taxizásról. A kombiforma miatt még ki is lehet belőle látni, a parkolás sem hisztis.
Azért nem árt a parkradar, és a városi fogyasztás bizony nem éppen szerény.
Szinte tökéletes lenne, kézi váltóval. Autópályán úgysem kell kapcsolgatni, már csak a bődületes nyomaték miatt sem. Előzés országúton? Dettó.
Utazás alatt kevésbé nyomasztó egy töketlen automata, mint a betondzsungel napi csatáiban, de akkor is. Én amúgy automatapárti vagyok. Csak a gyors, a fogyasztást nem növelő szerkezeteké (pl. DSG). És sztrádatempónál lehetne csöppet csendesebb a Grandtour utastere.
Aktív, passzív biztonsági rendszere is etalon. Csak a gyalogosokra veszélyes, ne tessék feltétlen eléugrani. A motor Euro4-es, részecskeszűrős, félig zöld.
Félig meg nem, hiszen sokat fogyaszt, így károsanyag-kibocsátása is magasabb a kelleténél. Városban 9-10 literrel is benyakal, nagyátlagban 8-cal érdemes számolni. Ráérősen, nyugodtan. Számolva a másodperceket, amíg az automata munkába áll.
Tesztautónk árcéduláján 7 millió körüli összeg szerepelne, ami nem kevés pénz, de tudás és felszereltség is van mögötte. Privilege szinten egyébként 6,2 millióba fáj, ebből az automata felára 300 ezer. A konkurencia drágább.
Méretre és mindenre is akkora ez a Megane Grandtour, hogy akár házon belül is bajt okozhat. Minek, kinek a Laguna? Alig nagyobb. És a Scenic egyterűvel is összeakaszthatják a bajszukat.
Ismerni kell, nem rögvest lefranciázni. Lakni és megszeretni. Vagy csak használni és kihasználni. Tudva, hogy nem fizettünk ki további súlyos százezreket, sőt milliókat márkanévért, valamiért, amiért ilyen ez a világ, amilyen.
De lefranciázzák a (nem francia) népek, meg tuti úgyis szét fog hullani... Reméljük, ez a típus már tényleg jól össze lett szerelve, az átlagosnál durvább értékvesztése azonban mindenféleképp valószínű.
Jó tudni, hogy ez egy jó autó! Kisebb (turbós benzines vagy dízel) motorral és kézi váltóval kéne, és akkor 4,5-5 millióból ki is jönne. Annyit megér méretével, szolgáltatásaival, kényelmével, formájával. Egy korszerűbb automatának is tapsolnánk.
Szemellenzősök vagyunk (tisztelet a kivételnek), németet ajnározunk, japánra esküszünk. A Renault, a Megane, a Megane Grandtour fegyvere az ár/érték arány kell, hogy legyen - nem kell prémiumirányokba kacsintgatni ilyen nagydízel-automata kombókkal. Persze az is lehet, hogy másutt van igény erre. Mifelénk nincs rá pénz.
| Renault Megane Grandtour 2.0 dCi aut. | |
|---|---|
| hosszúság (mm) | 4559 |
| szélesség (mm) | 1804 |
| magasság (mm) | 1507 |
| tengelytáv (mm) | 2703 |
| csomagtér (l) | 491-1567 |
| saját tömeg (kg) | 1449 |
| motor | S4/16 dízel |
| lökettérfogat (cm3) | 1995 |
| teljesítmény (LE/perc) | 150/4000 |
| nyomaték (Nm/perc) | 360/2000 |
| váltó | automata/6 |
| végsebesség (km/h) | 210 |
| gyorsulás 100-ra (s) | 9,5 |
| átlagfogyasztás (l/100 km) | 6,6 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 175 |
| alapár (Ft) | 6 190 000 |
| Pontról pontra | |
|---|---|
| Hogy néz ki? | 8/10 |
| Bent milyen? | 8/10 |
| Felszereltség | 8/10 |
| Motor | 7/10 |
| Futómű | 5/10 |
| Hétköznap | 8/10 |
| Utazni | 8/10 |
| Fogyasztás | 6/10 |
| Ár | 7/10 |
| Megítélés | 7/10 |
| Összességében | 72/100 |