|
|
|
|
|
Tavaly, a Genfi Autószalonon mutatkozott be tanulmányként a hibrid Audi A8, Frankfurtban a szériaváltozat debütál. Nem sokat változtatott a koncepción az Audi, a felnik természetesen kisebbek lettek és a motorborítás is hagyományosabb, a hajtáslánc viszont érintetlen maradt.
Vagyis a 211 lóerős (350 Nm), kétliteres turbós benzinmotorhoz 54 lóerős, 210 Nm csúcsnyomatékú elektromos egység kapcsolódik. A rendszer együttes teljesítménye 245 lóerő és 480 Nm.
Az elektromotort a nyolcfokozatú automata váltóval építették egybe, az energiaellátásról 37 kilós lítium-ion akkumulátor gondoskodik. Százra 7,7 másodperc alatt gyorsul a hibrid A8, végsebessége pedig 235 km/óra 6,4 literes átlagfogyasztás mellett. Tisztán elektromos üzemmódban három kilométert tud megtenni az autó 60 km/órás állandó tempóval.