Korábban öt- és háromajtós kivitelben is teszteltük az új Swiftet, a Fabia szintén 1,2 literes, de turbóval lélegeztetett benzinmotorját 105 lóerősen próbáltuk. Majd újabb Skoda vendégeskedett nálunk, de "csak" 86 lóerővel, nosza, kerítettünk mellé egy Suzukit, hadd lássuk, melyik milyen, melyik a jobb, melyik fogyaszt kevesebbet ugyanolyan körülmények között, ugyanazon a szakaszon, felváltva vezetve a két kisautót.
A tesztút így festett: Budaörs-Százhalombatta-Budapest, nagyjából 50 km várossal, sztrádával, "összekötővel", féltávnál sofőrcserével. Zord hidegben, hóesésben, ahogy kell.
Mivel a Swiftet már kétszer megénekeltük, bezzeg a Tsi 86-tal először randevúztunk, ezért a műszaki adattáblában a Fabia adatait tüntettük fel. A pontozás átlagolt.
Kisautót mostanság szinte lehetetlen eladni (nincs hitel, nincs vevő), új Swiftet alig látni az országban. És amúgy sem könnyű megkülönböztetni az elődhöz képest. Mindenesetre jóval mokányabb (rövidebb és szélesebb) a keskeny és nem valami csinos Fabiánál.
Mivel már mindkettő belterét kiveséztük, most csak azt rögzítsük, hogy a Fabia és a Swift utasfülkéje is felnőtt, sötét tónusú, komoly, jó anyagokból gondosan kialakított, ergonomikus, áttekinthető, trendkövető.
Az összességében 15 cm-rel, tengelytávjában viszont csak alig hosszabb, illetve hát keskenyebb Fabia valamivel több helyet kínál hátul, ami viszont egyértelműen a Volkswagen cseh vitéze mellett szól, az az öblösebb (315 vs. 211 l), alacsonyabb peremű, könnyebben pakolható csomagtartó.
Tárolórekesz-fronton mindkét alany jól áll, a Fabia első ülése alatt dugifiók figyel, kesztyűtartója dupla, ajtózsebében hasznos gumiszalag.
A Swift gyenge pontja a mini csomagtartó magas peremmel, szűk nyílással és kalaptartó-emelő pántok nélkül. A Fabia így műanyag, pőre kormányostul picit lehangoló.
A Skoda raktere értelemszerűen bővítve, a hátsó üléstámlák előredöntésével is simán übereli a Suzukiét, de egyiké sem síkpadlós, sajna.
Ha a kinézetet nem számítjuk (szubjektív), utasterével és nagyobb csomagtartójával pedig 1:0-ra "elhúzott" a Skoda, hát akkor ebben a versenyszámban hamar egyenlít a Suzuki szériában példás biztonsági csomagjával (ESP, 7 légzsák), bravó.
Esztergomi alap még a légkondi, a fedélzeti számítógép és a 15 colos kerék, különben a GC elég fapad: se zene, se központi zár, se fordulatszámmérő, se elektromos tükörállítás, se osztottan dönthető hátsó üléstámla, és a kormányoszlop is csak le-föl mozgatható.
A GLX már emészthetőbb: csomagtér-világításos, piperetükrös, távirányítós centrálzáras, elektromosan állítható, fűthető tükrös, CD-s, MP3-as hifis, a balegyben magasságállítható üléses, osztottan dönthető hátsó támlás, bőr multikormányos, USB-csatlakozós.
A GS pedig gazdag, lásd automata klíma, ülésfűtés, kulcs nélküli nyitás és indítás, 16 colos alufelni, a B oszloptól sötétített üveg, ködlámpa, automata világítás, hátul is villanyablak, Bluetooth-kihangosító, tempomat, 4 irányban állítható kormány, stb.
Mindez jobb áron, mint Skodáéknál.
Fabiából minimum Ambientét kell venni. A Skoda amúgy sem olcsó kisautója csak az Active szinttől fölfelé nyújt széria menetstabilizálót, különben 115 ezres a felár. Légzsákból 4 az alap, cserébe a kormány bármely modellben 4 irányban állítható.
A Fabia-fapad (Cool) a klímán kívül kábé semmi lényegeset nem ad, az Ambiente már centrálzáras, 2 elektromos ablakos, 15 colos kerekeken gurul, fedélzeti számítógépe van, fűthető, villanyos tükrei, extra rekeszei, csomagrögzítő rendszere, ködlámpája, boardcomputere, osztottan dönthető hátsó ülése, CD-s, MP3-as hifije.
Az Active (sportülés, bőr multikormány, digitklíma, ESP, függönylégzsák, alufelni, sötétített hátsó üveg, jobb hifi) vagy az Elegance (4x elektromos ablak, ülésfűtés, könyöktámasz, utasoldali magasságállítós ülés, még jobb hifi, tolatóradar, tempomat) már gazdag kivitelnek számít, azonban drágán.
Hogy milyen drágán, mennyivel drágábban a Swifthez képest, pár rovattal lejjebb.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az egyhármast váltó egykettes Suzuki-motor tisztább üzemű és takarékosabb lett, miközben papíron még izmosodott is egy lóerővel (94-re). Nyomatéka nem valami acélos 118 Nm, 100-as sprintideje 12,3 mp - nem egy rakéta, fogja az Euro5, s nem is meggyőzően rugalmas, de teszi a dolgát szerényen, böcsülettel. Ha nem tapossuk, nem zajos és nem zabál - fogyasztásáról később.
A 105 lóerős TSI-t szerettük Polóban, Leon- és Fabia-köntösben is, nos már a 80 ezer forinttal olcsóbb Tsi blokkot is kedveljük. Nem viszi olyan jól a kocsit (10,1 helyett "csak" 11,7 mp alatt gyorsít 100-ra, nyomatéka 175 helyett 160 Nm, de ugyancsak mélyről, már 1500-as fordulatról), fogyasztása és CO2-kibocsátása bezzeg még kedvezőbb. Részletek alant.
A halvány, de érezhető turbólyukból kikecmeregve egyenletes a teljesítmény-leadás, az átlagosnál élénkebb a gázreakció, a pörgetés sincs ellenére. Nyilvánvalóan jobban megy a Fabia, 86 lóereje többre képes a Swift 94-énél.
Az állás 2:1 a Fabiának, jöhet hát az újabb egyenlítés, és jön, ha csak egy, a hosszabbítás után begyötört, lesgyanús góllal is. Mert valamivel jobb vezetni a Swiftet. Azzal együtt jobb, hogy az elődmodellhez képest érzéketlenebb, szintetikusabb az elektromos rásegítésű kormánya, tompább a viselkedése. Kicsit. Váltója azonban úgy pontos, hogy könnyű kapcsolgatni, menetstabilizáló elektronikája pedig nem avatkozik időnek előtte a sofőr dolgába. És van, szériában, mármint ESP. Rugózása rövid tengelytávjához mérten elfogadható komfortot nyújt, miközben megőrizte remek kanyarvadászi képességét.
A Fabia csöppet orrtolósabb (a két futómű konstrukciósan kábé megegyező, elöl McPherson típusú, hátul csatolt lengőkaros, torziós hidas a felfüggesztés), rugózási komfortban viszont mintha verné a Swiftet. Kormánya hasonlóan indirekt, túlszervózott, váltója neki is könnyen kapcsolható, ám egy fokkal pontatlanabb, lötyögősebb. Az optimális váltási időt nyilacska jelzi a műszerfalon. A fokozatkiosztás eltalált, a turbó miatt kevesebbet is forog a motor (autópálya-tempónál csupán 3000 körül a Suzuki 3700-ával szemben).
A Skoda mellett szól, hogy szuper, 7 sebességes DSG duplakuplungos automata váltóval is megvásárolható (igaz, csak nagyobb motor esetén és drágán), míg a Suzuki automatája hagyományos típusú, 4 fokozatú, szomjasabb is.
A jobb felszereltséggel járó négytárcsás fékrendszereket egyik modellnél sem érheti kritika.
A Fabia nagyobb, tágasabb (főleg ugye csomagtartójával), ergó praktikusabb. A ki/beszállás is a Skodából/Skodába egyszerűbb. Az ülése (elöl) szintén a Fabiának a jobb formára, tartásra, vezetői pozícióra egyaránt. És széria a tengelyirányban is állítható kormány.
A hifi bezzeg nem az, az USB sem, a zene minősége közepeske. A volán és a váltógomb műanyagja bőrözésért kiált(ana, ha tudna). Vezetni egyszerű, lefulladásra némi hozzászokást követően nem hajlamos. Egész jól kilátni belőle. A mindennapos holmikat elnyeli, megtartja a számos és átgondoltan kialakított rekesz.
Kicsit ugyanakkor lehangoló a beltér, az általános hangulat javításáról a színes szövetkárpit igyekszik gondoskodni.
A Swift is komor, szürke és setét bent, egy GS-szintű Swift viszont olyasmikkel boldogítja tulajdonosát, mint kulcs néllküli nyitás-zárás-indítás, és végre gomb van az elődmodell csonkja helyett, még szép. USB-bemenet, Bluetooth, bőr multikormány, ez igen.
A középkonzol pontmátrixos kijelzői már nem érdemelnek dörgő tapsot, miként az sem, hogy bár javult a helyzet, továbbra is magas a vezető üléspozíciója. A fedélzeti számítógép nyomkodásáért át kell nyúlni a kormányon, amely csak a GS-ben állítható tengelyirányban is.
Az A oszlop a Swiftben sem túl vastag, hátra-oldalra is viszonylag jól ki lehet látni. A csomagtartó apró, nyílása szűk, pereme magasan van, kalaptartóját nem emeli pánt - bosszantó.
A klímával, a szellőzéssel a Suzukiban voltunk inkább elégedettek. Örülnénk, ha végre minden villanyablak automata lenne - filléres mifene.
Nem ragozva és ismételve: öblösebb csomagtartójával, vezetői pozíciójával és (elöl) jobb ülésével a Fabiánál a pont. Üröm az örömben, hogy a hátsó sor kényelmetlenebbnek tűnt. Kellően erős, rugalmas, tartalékos motor, remekül szigetelt utastér, kompaktos úttartás, kalap le.
Mélyebbre engedhető, jobb ülés kéne a Swiftbe, no meg nagyobb csomagtartó. Útfogása leheletnyivel bizonytalanabb. Tempomatját könnyebb kezelni.
A Swift takarékosabb. Gyárilag kerek 5 litert eszik 100 km-enként, nálunk is volt olyan szakasz, amikor ezt tudta reprodukálni. A vegyes, kétsofőrös tesztkört kiváló, 5,7-es eredménnyel zárta. Motorja az elődénél sokkal tisztább üzemű, kevesebb károsanyaggal szennyezi a környezetet, ó, és töréstesztje ötcsillagos, aktív-passzív biztonsága példás.
A Fabia gyárija 5,2 l/100 km, na ezt meg sem bírtuk közelíteni. A 86 lóerős kis turbómotorral az orrában a tesztkört 6,4-gyel abszolválta, bővebb, egyhetes periódusban 6,8-at fogyasztott. Ez sem rossz mondjuk, sőt hideg is volt meg sok város, sok rövid autózás - aki szerint a picivel élénkebb viselkedés, a turbolya és a több Nm megér legalább ekkora különbséget (ami nőhet is, ha az ember vehemensebben tiporja a gázpedált), vegye csak, nem fog csalódni.
Mindkettő drága. Ha megtetszett a Fabia, de nem érjük be a szívó 1.2-essel vagy az 1.4-essel, kisturbós, 86 lovas Skodánk Ambiente felszereltséggel 3,7 millió forintért lehet. Sok.
Még sokkal sokabb, ha a Swift GS szintjére extrázná az ember. Ami 4 millióért gurítható haza. Különben a GLX akciós ára 3,3 M Ft ugye ESP-vel, 7 légzsákkal, klímával...
Kismilló kisautó (is) várva várja gazdáit a piacon. A Swift és a Fabia a legjobbak közé tartozik, ezért is drága. Igen, vannak olcsóbbak, kevésbé kiforrottak, kevésbé komolyak. Tán még mutatósabbak is. Dízelek, automaták, már elektromosak is... Azért mellőzzük itt és most a patikamérleget, mert jelen szituációban itthon nem az a kérdés, hogy milyen új kocsira cseréljük a régit, hanem.
Swift vagy Fabia? Fabia vagy Swift? Suzuki vagy Skoda? Vagy más? A ma Skodája már csak keveseknél jelent egyet a szocializmus Skodáival, többen lepődnek meg inkább a bátor, vevői szempontból riasztónak tűnő árcédulák láttán. Hogy Volkswagen-technika, hogy megbízható, hogy viszonylag olcsón fenntartható, más tészta. Hiszen ha már, akkor Polo, nem?
Új Swiftből alig látni az országban, nem véletlenül. Egyszerre van válságos állapot és lett az esztergomi kisautó inkább exportcikk, mint a magyar nép szorgos-dolgos közlekedési eszköze. A többség szívéhez kap vagy éppenséggel legyint a magas ár hallatán, amúgy szemre meg szinte nem is változott a kocsi... És kicsi a csomagtartója. Különben jó autó, megbízható, olcsón fenntartható (ha már ki van fizetve, khm).
És nyer a Swift, mert tesztünk apropója a fogyasztás volt, márpedig az egykettes Suzuki takarékosabb a turbós-egykettes Skodánál. És olcsóbb is, jobb az ár/érték aránya. Valamivel élvezetesebb gyorsan vezetni, motorja pörgetve erős, váltója pontos, futóműve és kormánya is egész szerethető, bár veszített játékos karakteréből.
A méretnövekedéssel sajnos a csomagtartó nem nőtt, ennél is nagyobb baj, hogy nyílása szűk, pereme pedig baromi magasra került. Az ülés még mindig nem engedhető elég mélyre. Cserébe jobb az anyagminőség, példás a felszereltség, széria az ESP.
A Fabia remek kocsi, sok szempontból jobban is sikerült a Swiftnél. Illetve nagyobb, tágasabb nála. Viszont drága, és többet fogyaszt. A turbómotor mindenesetre klassz.
| Skoda Fabia 1.2 Tsi | |
|---|---|
| hosszúság (mm) | 4000 |
| szélesség (mm) | 1642 |
| magasság (mm) | 1498 |
| tengelytáv (mm) | 2465 |
| csomagtér (l) | 315-1180 |
| saját tömeg (kg) | 1041 |
| motor | S4/16 benzin |
| lökettérfogat (cm3) | 1197 |
| teljesítmény (LE/perc) | 86/4800 |
| nyomaték (Nm/perc) | 160/1500-3500 |
| váltó | kézi/5 |
| végsebesség (km/h) | 177 |
| gyorsulás 100-ra (s) | 11,7 |
| átlagfogyasztás (l/100 km) | 5,2 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 121 |
| alapár (Ft) | 3 707 250 |
| Pontról pontra | |
|---|---|
| Hogy néz ki? | 8/10 |
| Bent milyen? | 8/10 |
| Felszereltség | 8/10 |
| Motor | 9/10 |
| Futómű | 8/10 |
| Hétköznap | 8/10 |
| Utazni | 7/10 |
| Fogyasztás | 8/10 |
| Ár | 6/10 |
| Megítélés | 7/10 |
| Összességében | 77/100 |