Peter Schreyerénél jobb kezekbe nehezen kerülhetett volna a Kia formatervezési részlege. Amióta a dizájner átvette az irányítást, divatosabbnál divatosabb autókat dob piacra a Kia, a szakember nagyon eltalálta a márkaarculatot. Mondjuk, a tigrisorr elnevezés inkább vicces, semmint jól eladható valami, de legalább működik, a Sportage-en is jól mutat.

Schreyer remekült variált az arányokkal, ugyan a Sportage csak 4,4 méter hosszú, a váltakozó felületeknek köszönhetően mégis jóval behemótabbnak látszik. Elölről különösen sportos, oldalnézetből látványosak az élek, de nem hiányzik a formatervből az óvatosság sem. Letaglózónak véletlenül sem nevezhető a Sportage, nem akar sokkolni, bár a masszív kerékjárati ívekkel még éppen a határon innen van.

Mindig húzom a számat, ha a jó kezdésbe belerondít egy kevésbé tetszetős befejezés. Itt is igaz, hogy az autó hátuljához érve elfogyott a lendület, túl kicsi a szélvédő, hozzá mérten nagyok a lámpák, tán lehetett volna jobban is csinálni. Dinamizmust próbál sugallni a csomagtartófedélbe mart (és azon túl is nyújtózkodó) mélyedés, de nem sokat segít.

Van egy srác, akivel együtt focizom. Necces helyzetekben mindig azt szokta kiabálni, hogy "csak az egyszerűt." Nos, hasonló szellemben készülhetett el a Sportage utastere is, közepes minőségű burkolóanyagokat és hasonló jellegű, de ízlésesen varrt kárpitokat használtak hozzá, egyik sem kellemetlenül rideg. Ergonómiailag minden a helyén van, az ülések kifejezetten kényelmesek, ezen túlmenően minden csak ízlés kérdése.

Alapfelszereltség ide vagy oda, a műanyagkormány azért húzós, nem túl kellemes megmarkolni. Egy-két plasztik karcolódósnak tűnik, érdemes lenne cserélni őket az első frissítés során. Takarós az A oszlop és tolatóradar nélkül, a kis szélvédő miatt hátrafelé sem ideális a kilátás.

A Sportage esetében az alapfelszereltség nem azt jelenti, hogy még súlyos százezreket el kell költeni a jóárasított autó normális felextrázására. Belefért az indulóárba a manuális klíma, ESP, függönylégzsák, emellett elektromosak az ablakok, színrefújtak a lökhárítók és a tükrök. Alapáron jár a hathangszórós, kellemes hangzású mp3-as hifi, hogy a műszerfal figyelmeztet a váltások optimális pillanatára, illetve a kormány és az ülések magassága is állítható.

Teljes lenne a boldogság, ha nem kellene elkölteni még 280 ezer forintot a tesztautóban megtalálható, tengelyirányban is állítható multikormányra, az elektromos, fűthető visszapillantókra, tempomatra, hűtött kesztyűtartóra, távirányítós kö̈zpontizárra és bluetoothra (kényelem csomag, 200 ezer forint), illetve a ködlámpára, kanyarfényszóróra és esőszenzorra (láthatósági csomag, 80 ezer forint).

Jó, hogy csak ügyes trükkökkel, de a Sportage mégis olyan nagynak tűnik. Az adatlapon szereplő számok alapján mellényúlásnak tűnhet hozzá a turbó nélküli, 135 lóerős 1,6-os - de nem az. Ez a közvetlen befecskendezéses 1,6-os össze sem hasonlítható néhány régebbivel, kicsit pörgetni kell ugyan, de ha már erőre kapott, egyetlen pillanatra sem okoz csalódást.

Nem rejtőzködnek a lóerők, gázadásra minden kijön a motorból, ezt jelzi a 11 másodperces százas sprint is. Ez egy őszinte, becsületes, nyúzás nélkül csendes 1,6-os, bátran meg lehet vele venni a Sportage-et.

Mivel a motor relatíve kicsi, a karosszéria meg súlyos, alul egy cseppet nyomatékszegénynek érződik. Annyi tartalék nincs benne, hogy egy előzést izomból megoldjon, bizony meg kell kínozni kicsit és vissza kell váltani egyet-kettőt. A benzinmotorok már csak ilyenek, és pörgetve ez is kicsit hangos.

Ki merem jelenteni, hogy ennyi pénzért nem lehet a Sportage-nél élvezetesebben vezethető, családi autónak is beillő kompakt szabadidő-autót venni. Már az azonos alapokra épülő ix35 tesztjében is lepötyögtem, hogy a Kia többet tesz a sportos vezetési élményért: a Sportage futóműve inkább feszes, mint ringatózóan lágy, a kormányzás közvetlen, az ix35-nél sokkal jobban vezethető autó.

Messzire kitolták a Sportage határait, nehéz igazán veszélyes helyzetbe keveredni vele (hiába csak fronthajtásos). Nem billeg, nem dől, illetve csak annyira, amennyire feltétlenül muszáj: a sportos hangolás keményen küzd a fizika törvényei ellen. Kellemes a hatfokozatú váltó, rövid úton, jól megvezetve jár a kar, nem akad, nem döcög, a fokozatkiosztás is jól sikerült.

SUV-t nem azért veszünk, hogy kanyarvadászkodjunk. Sokan vannak, akik nem szeretik a sportos, feszes futóműveket, ők valószínűleg kicsit csalódni fognak a keménykedős Sportage-ben.

A Sportage szabadidő-autó, a kategóriához illő magas építési móddal, vagyis a fülkéből remekül átlátható a forgalom. Ahhoz éppen eléggé morcos a formaterv, hogy néhányan megijedjenek tőle, ők szorgalmasan félrehúzódnak a Sportage elől, megkönnyítve saját ritmusunk tartását. Alaphelyzetben is több mint 500 literes a csomagtartó, tágas, jól pakolható.

A magas építési mód hátránya, hogy beszállásnál nagyot kell lépni. Lefelé nem gond, a gravitáció miatt felfelé annál inkább. Mindennapi közlekedés során nagyon érződik, hogy alul nem annyira erős a motor, odafigyelés nélkül bólogatással lódul meg a Sportage. Óvatos pedálkezelést igényel a finom indulás.

Jól tartanak az első ülések, a hátsó pad ülőlaphosszára és dőlésszögére sem lehet panasz. Sikerült kihozni a maximumot a 2640 milliméteres tengelytávból, hátul kényelmes a lábtér, a plafon sincs túl közel a fejek búbjához.

Hiába a hat fokozat, autópályatempónál már kicsit zajos az 1,6-os, ilyenkor a menet- és szélzaj is felerősödik.

Biztonságból jelest érdemel a Sportage, függönylégzsákot és ESP-t alapáron kínál. Ötcsillagos eredménnyel ment át a törésteszten, a váltásokra figyelmeztető jelzéssel a környezetre is ügyel. Figyelembe véve az autó méreteit, a 9 liter körül mért, jobbára városi fogyasztás visszafogottnak mondható.

Visszafogott a 9 liter, de mégis messze van a gyártó által ígért, 6,6 literes kombinált értéktől. 100 ezer forintért start-stop rendszert és alacsony gördülési ellenállású abroncsokat tartalmazó ECO Dynamic csomag is rendelhető, talán azzal közelebb kerülhetnek az örök elégedetlenek a katalógusadathoz.

A Sportage a világ egyes részein eddig is népes rajongótábort tudhatott magáénak, ám egyértelműen az aktuális generáció a legjobb vétel. Formailag és műszakilag is rendbe tették, miközben ára nem emelkedett. Tízezer forinttal ötmillió forint alól indul az árlista, ennyiért pedig nincs konkurense a konszernen belüli, ugyaninnen startoló Hyundai ix35-öt leszámítva, annál pedig jobban vezethető.

Közel van még az 5,07 milliótól induló, hasonló felszereltségű Nissan Qashqai is, ám futómű szempontjából a japán modell még az ix35-től is lemarad, ráadásul 1,6-osa sem 135, hanem csak 117 lóerős.

Becsapós a 4,99 milliós alapár, mert a tesztautó 5,27 millióba kerül. Ennyit persze bele lehet alkudni a vételárba, annál is inkább, mert továbbra is túlárazottnak tűnik az egész szegmens.

A Kia mindent megtesz azért, hogy az ismert és elismert gyártók között emlegessék. Főleg Európára fókuszál a fejlesztési munka során, figyel arra, hogy mire vágynak az itteni vásárlók, a minőségellenőrzés rendkívül szigorúvá vált. Bátor, hétéves (vagy 150 ezer kilométeres) garanciával forgalmazza modelljeit, ennek hatása pedig már látszik a használtautós árakon is.

Az a nagy pechje a Kiának, hogy koreai, gyökerein pedig nem tud változtatni. Még néhány év, és ez sem fog érdekelni senkit.

Hasonló képességű SUV-t ilyen áron senki más nem kínál - nem ér legyintgetni, el kell menni és ki kell próbálni. Nincsenek messze azok az idők, amikor a Kia és a Hyundai viszonyítási pont lesz a globális autópiacon, a Sportage ezt már most tudja.

Nehéz lebeszélni bárkit a Sportage-ről, ha valami, csak néhány anyag és a kissé hiányos zajszigetelés szól ellene. Lehetne még egy kicsit alakítani az árlistán, a műanyagkormányt meg örökre elfelejteni.