Tavaly nyáron próbáltuk a Vengát, az ugyancsak Csehoszágban gyártott dél-koreai teszthősünk pedig nem más, mint a Kia kisegyterűjének, mini MPV-jének Hyundai-emblémás testvére. Picit talán látványosabb köntösben, frissebben, komolyabban.
Nevével tán megtévesztő a Matrix-utód ix20, hiszen a többi aktuális ix, a 35 és a 55 összkerékhajtással (is) kapható álterepjáró, de annyi baj legyen. A kisautós átlagot hosszában-magasságában-tengelytávban egyaránt bőséggel felülmúló ix20 praktikumával elsőszámú (egyetlen) családi verdának is beválik, részletek lejjebb.
Az ix20 és a bizonyos "viszonylag kicsi, mégis tágas autó" szempontjából a Hyundai "klasszikusainak", az i10-nek és az i20-nak kvázi befellegzett, pedig ők is jó gépkocsik, de messze nem kínálnak ennyi teret és ilyen variálhatóságot. És messze nem ilyen trendik. Valamelyest olcsóbbak, az igaz.
Elképesztő a belmagasság, hátul is elég a hely, a második sorban külön tologathatóak, változtatható dőlésszögűek, osztottan síkba hajthatóak az ülések, és így az alapból is öblös, kétrekeszes, 440 literes csomagtartó közel másfél köbméteresre bővíthető. Ezt a 440 litert és a könnyű pakolhatóságot sok-sok kompakt autó (használója) irigyelheti.
Az utastér formavilága korhű, részleteiben finoman eltérő, nagyvonalóbbnak tűnő a Vengával összevetve. Abban azért biztosak lehetünk, hogy ha egy kiás átül, nem esik kétségbe, mindent ugyanott talál.
Tárolórekesz, pohár- és kacattartó, anyagminőség is rendben, nem érezni bántó olcsóságszagot. A hűtőmaszk pókhálószerűsége a hangszórók burkolatán is visszaköszön.
Az ülések lehetnének jobban formázottak, a vezetői pozíció nagyon magas. Mondhatni MPV-s, de akkor is. Százhetvenpár centisen szívem szerint vagy öttel lejjebb engedtem volna.
Széria (Life AC) egyebek mellett a - manuális - klíma, a négy irányban állítható multikormány, a hat légzsák, a váltási esedékesség-jelző, az MP3-at is olvasó CD-s hifi, az USB-csatlakozó, a két első elektromos ablak és a fedélzeti számítógép.
A Comfort szint (mint tesztautónké) menetstabilizáló elektronikát, visszagurulás-gátlót, kanyarfényt, ködlámpát, fény- és esőérzékelőt, elektromosan behajtható tükröket, hátsó villanyablakot, bőrkormányt, ülésfűtést, automata légkondit is ad.
A csúcs Style csomagban már olyan extrák is megtalálhatóak, mint 16 colos könnyűfém felni keréknyomás-ellenőrzéssel, a B oszloptól sötétített üvegek, tolatókamera, Bluetooth-kihangosító, kulcsnélküli indítás vagy tempomat.
A start-stop rendszer 100, a részben nyitható panorámatető, a bőrkárpitozás vagy az érintőképernyős navigáció 300 ezer forintba kerül. A felszereltségi szintek között félmillió forintos, jókora árkülönbség van.
A Venga alapból ESP-s, de klíma és hifi nélküli.
A például az i30 esetén 109 lóerős egynégyes maximális teljesítménye az egyterűben 90 LE, az is magasan, 6000-es fordulaton (míg 137 Nm-es csúcsnyomatékát is csak 5000-nél adja le). Lent és a közepes tartományban elégséges, az átlagigényeknek megfelelő dinamizmussal mozgatja az üresen közel 1,2 tonnát. Fontolva haladva nem hangos, fogyasztása is baráti marad.
Pörgetve szépen megindul az ix20, de ekkor már zajos, étvágya is megugrik. Az autópálya-tempó természetesen nem jelent gondot, csak hát 130-nál 4000-et forog a hangos és szomjas kis blokk.
Létezik combosabb benzinmotor is (1.6, 125 LE, 6 fokozatú manuális váltó), 300, négysebességes automataként 600 ezer forintos felára miatt mondjuk biztosan kevesek választják.
Takarékos dízelből kétféle egynégyest kínál a Hyundai (77 vagy 90 LE, 220 Nm, 6-os kéziváltó) 500-700 ezres többletkiadásért.
A polgári, elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztésű futómű éppen csak annyira feszes hangolású, hogy a magas építésmódot feledtető úttartást és kanyarstabilitást biztosítson, különben a 15 colos "normál" kerekeken egész komfortosan rugózik az ix20.
Váltója élményt ugyan nem nyújt, de pontos és könnyen kapcsolható. A kormány finom túlszervózottságát egy kis családi kocsi esetében vélhetően pozitívumként kell értékelnünk.
Lesznek, akik túl keménynek, pattogósnak ítélik majd a futóművet - ha ezért a silány magyar utak is hibáztathatóak. És hadd mondjak ellent magamnak: a kormány túlszervózott, nem igen közvetlen. A fogyasztás és a zaj szempontjából jól jönne egy hatodik fokozat.
Ha már ilyen csúnyán zordak és hosszúak a telek, az ülésfűtés áldásos. Remek helyen, a váltó előtt, a középkonzol alján várja kedvenc zenéinket az USB- és az AUX-dokkoló. Még több tapsot érdemel a könnyű ki/beszállás, a variálhatóság, a pakolhatóság. Megfelelő az általános ergonómia.
Nagyvárosi forgalomban is gyerekjáték vezetni az ix20-at, a motorerő elég lehet, a trónról királyian rálátni a forgalomra.
Még egyszer: szerintem illene mélyebbre engedhető (és jobb oldaltartású) üléssel kényeztetni a sofőrt. És hiába a kis oldalablak, az A oszlop túl vaskos, sokat kitakar kanyarodáskor. A nem ilyen modern és zömök autókon szocializálódott tulajoknak szokni kell a radar vagy kamera nélküli biztonságos parkolást. Más tészta, hogy ha van, a radart és a kamerát meg aztán pláne...
Városi cikázásban, országúti előzéseknél elkélne még egy kis erő és nyomaték. Takarékosabb is lehetne az ix20.
Jó, mert vígan elfér benne a család csomagostul. Jó, mert stabil, nem annyira szélérzékeny, mint ahogy várná az ember a magas építésmódból kifolyólag.
Nem annyira jó zajilag (pályán 4000-et forog a motor) és fogyasztásilag (8-9 l/100 km). Nem annyira jó, hosszú távon olyan "fészkelődős" az ülés. Az is lehet, hogy csak én nem bírom az egyterűs, padlóra merőleges, "láblógatós" vezetői pozíciót, a tempomat - orvosolható - hiányát.
A gyár 6 literes átlagfogyasztást ígér. Az alapmotoros, 1.4-es benzines ix20 CO2-kibocsátása a bűvös 140 g/km, nem több, ha nem is kevesebb. Aktív-passzív biztonsága példás, erősen ötcsillagos.
Igaz, hogy hidegben és jobbára rövideket autózva, de óvatos pedálkezeléssel sem sikerült valami fényes tesztátlagot produkálni. Városban és pályán is elég sokat fogyasztott az autó, a 7,4 literes végeredmény ráérős gurulásokkal, a műszerfalon felvillanó váltási esedékesség-jelzőre hagyatkozva jött ki.
Egyszer állítólag lesz még tavasz, sőt nyár és ősz is, és ha azt vesszük, hogy a Venga-tesóval (tavaly augusztusban) 6,5 volt az átlag, nincs miért aggódni.
Míg az i10 (1,1 literes motorral és klímával) kedvezményesen már 2,2, az i20 pedig (1,25-össel és szintén légkondival) 2,95 millióról indul, ix20-asunk legkevesebb 3,5 millió forintért lehet. Jó, jobb Comfort felszerereltséggel meg 4 M-ért.
Még azt is rögzítsük, hogy a kompakt i30 akciós alapára ugyanilyen 1.4-es benzinessel, csak 109 lóerősen 3,45 millió Ft.
Szóval az ix20-as jelentősen drágább a Hyundai "sima" kisautóinál, de picit a ferdehátúnál is. És a Kia Vengánál is vagy 300 ezerrel, amely szériában ad ESP-t (és az 5-öt még tromfolva 7 év garit), de alapból se klímája, se hifije.
Abban minden bizonnyal kiegyezhetünk, hogy az ix20 beárazásakor bátran, vastagon fogott az illetékesek ceruzája - optimizmusukat termékük helykínálata, variálhatósága, trendisége támasztja alá.
Amúgy még Grand Modustől Note-on, C3 Picassón vagy Roomsteren át Jazzig nem egy hasonszőrű személygépjármű várja vásárlóit az ix20 ára alatt, csupán a Meriva kerül többe.
A Hyundai és a Kia hódítása már - majdnem - mindenkinek megvan. A koreaiak minőségi, jó kocsikat gyártanak ha nem is kifejezetten olcsón, de értékarányosan és elérhetően.
Az ix20-szal a Hyundai egy újabb vonzó csomagot kínál az ix35-öt követően egy másik divatkategóriában, elvileg sikerre ítélve.
Csak a magyaros pesszimizmus miatt kontra-rovatos a Hyundai visszavásárlási akciója. Lényeg, hogy szélesebb tömegek ismerjék és szeressék meg a márkát - drukkolunk.
Az ix20 - nem csak a Comfort szint sajátos hűtőrácsával - mint egy pók a hálójával elkapja "áldozatát" és nem ereszti. Megfogja parádés helykínálatával, öblös csomagtartójával, variálhatóságával és praktikumával, divatos külsejével, jó felszereltségével és futóművével. Valami másra vágyik egy "mezei" kisautó, kompakt vagy kombi után? Megérkezett.
Elevenebb, erősebb, ugyanakkor takarékosabb alapmotort érdemelne az autó (és használója). Mi kéne még? Mélyebbre engedhető ülés, keskenyebb A oszlop, alacsonyabb ár, na ja.
| Hyundai ix20 1.4i | |
|---|---|
| hosszúság (mm) | 4100 |
| szélesség (mm) | 1765 |
| magasság (mm) | 1600 |
| tengelytáv (mm) | 2615 |
| csomagtér (l) | 440-1486 |
| saját tömeg (kg) | 1178 |
| motor | S4/16 benzin |
| lökettérfogat (cm3) | 1396 |
| teljesítmény (LE/perc) | 90/6000 |
| nyomaték (Nm/perc) | 137/5000 |
| váltó | kézi/5 |
| végsebesség (km/h) | 168 |
| gyorsulás 100-ra (s) | 12,8 |
| átlagfogyasztás (l/100 km) | 6 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 140 |
| alapár (Ft) | 3 499 000 |
| Pontról pontra | |
|---|---|
| Hogy néz ki? | 8/10 |
| Bent milyen? | 8/10 |
| Felszereltség | 8/10 |
| Motor | 6/10 |
| Futómű | 7/10 |
| Hétköznap | 8/10 |
| Utazni | 6/10 |
| Fogyasztás | 7/10 |
| Ár | 7/10 |
| Megítélés | 9/10 |
| Összességében | 74/100 |