|
|
|
|
Los Angelesben bemutatkozott a Toyota RAV4 elektromos változata, a szabadidő-autó elkészítésében a Tesla segített a japán gyártónak. A kaliforniai vállalat alkotta meg a prototípus hajtásláncát, az immár második generációs elektromos RAV4-ből 35 járműből álló tesztflotta épül.
Kicsit titkolózósra sikerült a premier, a motor teljesítményéről nem sok minden derült ki a kiállításon. Jól értesült források szerint a Tesla Roadster 292 lóerős egységét építették az autóba, mely így száz kilóval lett nehezebb a hasonlóan felszerelt V6-os modellnél.
Lítium-metál-oxid akkumulátort szereltek az elektromos RAV4-be, az állítólagos bivalyerős motornak hála a súlytöbblet ellenére sem gyorsul rosszabbul a V6-os kivitelnél. Átdolgozták a felfüggesztéseket és a kormányművet, emellett kis fazonigazításon is átesett az autó, a front részt alakították át.
Ha minden a tervek szerint megy, 2012-ben jelenik meg a szériaváltozat a piacon.